Kellemest a hasznossal: bőrtárgy-készítés a Riviérán

2009 | Szakképzés | hátrányos helyzet, munkaerőpiac, szakmai gyakorlat | Budapest | Hallássérültek Tanintézete

Érintett tantárgy(ak): bőrdíszműves,képzőművészet
Címkék: Személyes és társas készségek, Differenciált óraszervezés

Napsütés, tengerpart, Granada, Picasso múzeum – a szakmai tanulságok mellett ezekről az izgalmakról mesél legszívesebben spanyolországi útjára emlékezve Jurca Krisztián, akit a bőrtárgy-készítő szakma elsajátításában segített a Leonardo program. A Hallássérültek Tanintézetének diákja 2009 őszén töltött el öt hetet Malagában, hogy szakmai gyakorlattal és nemzetközi tapasztalattal egészítse ki tanulmányait.

Hasznos hétköznapok, élménydús hétvégék

„Három tanár is utazott a nyolc diákkal Spanyolországba, rájuk a folyamatosan felmerülő tolmácsolási feladatok miatt volt nagy szükség” – kezdi az élménybeszámolót Krisztián, akinek jelelését tanára, Mecs Tamás, a Leonardo program koordinátora fordítja. „Nagyobb részben a projekt házigazdája szervezte meg és osztotta be nekünk a gyakorlatunk heteit. Mindenféle hasznos szakmai teendőt tervezett, és segített a szabadidő, a hétvégék programjának kiválasztásában, megszervezésében is. Minden héten hétfőtől csütörtökig más-más szakmai programon vettünk részt a csoporttal: bőrrel foglalkozó üzemeket látogattunk meg, áruházakat, bőrelőkészítő telepet, sőt, vágóhidat is. Péntekenként az erőnlétünkről gondoskodtak a szervezők, ez mindig sportnap volt: úsztunk, kosárlabdáztunk, konditerembe mentünk.” Krisztián hangsúlyozza, hogy a szakmai részt is nagyon élvezte, de érthető módon a hétvégéket legalább ennyire: akkor következhetett a gyönyörű spanyol táj, a világhírű konyha, a történelmi emlékek felfedezése, a kulturális programok, a tengerparti ejtőzés.

Az élmények összegyűjtésekor izgatott jelelésbe kezd Krisztián, tanára alig győz tolmácsolni: Gibraltár, Granada és az Alhambra, a malagai vár, az Alcatraz, delfinnéző hajózás a nyílt tengeren, Picasso múzeum. „Ronda!” – ugrik még be Krisztiánnak a vár, közepén szakadékkal és az aréna, ahol az ország első bikaviadalát rendezték. Úti élményeire legalább olyan szívesen emlékszik, mint a program szakmai hasznaira – pedig utóbbiból is akadt bőven.

Szakmailag is gazdagodtak

„Mias településen például egy magánvállalkozó fogadott minket, ott is eltöltöttünk egy hetet. Övet, pénztárcát, szemüvegtokot készítettünk. Ahhoz képest, amiket addig ismertünk, jóval gépesítettebb volt a bőrtárgy-készítés, és az egész bőrkultúra nagyon más. Az iskolában nagyon manuálisan tanultunk mindent, ott viszont sok új géppel találkoztunk, mint ragasztógép, lyukasztógép, meg hasonlók” – számol be a Leonardo gyakorlati hasznairól Krisztián. „Spanyolországban sok olyan területen szerezhettünk gyakorlatot, amiket itthon sosem láttunk azelőtt. Nem csak tárgyak, hanem például bőrruhák készítését végigkövettük, de láttunk szőrmés dolgokat és találkoztunk prémfeldolgozással is. Itthon a teljes bőrfeldolgozásnak inkább az első, előkészítő fázisában dolgoztunk azelőtt, kint viszont jobban megismertük a befejező szakaszt, a kezelést, a szárítást. Ami még nagyon érdekes volt nekem, az a számítógépes tervezés, ilyesmit korábban sosem láttam, ott viszont ki is próbálhattam én magam is, hogy működik egy ilyen program.”

Integráció: különbségek és hasonlóságok

A tanulók arra is kíváncsiak voltak, hogyan működik a hozzájuk hasonló diákok oktatása Spanyolországban. „Két helyi iskolában is jártunk, integrált intézményekben. Spanyolországban 2005 óta nem léteznek szegregált iskolák, hogy a siket diákok is együtt tanulhassanak a többiekkel” – avat be Krisztián. „Nem emlékszem, hogy láttam volna olyat, ahogyan a siket tanulók a hallókkal kommunikáltak, nem jellemző, hogy csak úgy odamennek egymáshoz. Jeltolmács, fejlesztőpedagógus dolgozik velük, ez segíti őket, de a barátkozásban nem feltétlenül. Szerintem így nem tökéletesen valósult meg az integráció” – vallja, de abban egyetértenek tanárával, hogy rövid idő telt el a törvény bevezetése óta, így ez most még éppen fejlődik. Azt mondja, neki nem hiányzik itthon az integráció, jól érzi magát a siketek tanintézetében. Az iskolában egyébként a spanyol jelnyelvet is megfigyelhették, de azt mondja, nem sok hasonlóságot látott a mienkkel. Folyamatban van viszont az egységes jelnyelv kialakulása” – teszi hozzá bizakodva.

A helyi érdekvédő szervezetnél is jártak – a „spanyol SINOSZ-nál”, ahogyan Krisztián utal rájuk, ahol kiderült: egészen hasonló problémákat igyekeznek megoldani az ottani érdekvédők. Leginkább azon lepődött meg, hogy kint semmilyen, a fogyatékos emberek számára biztosított közlekedési kedvezmény nem létezik, ami nagyon megnehezítheti a hétköznapokat. „Az érdekvédőktől megtudtuk azt is, hogy a legnagyobb gondjuk, hogy nem kapnak munkát. Ez itthon is ugyanakkora probléma.”

Több szakmával talán könnyebb

Nehéz témát feszegetünk, amikor a spanyolországi tapasztalat gyakorlati hasznosításáról esik szó, mivel nem könnyű elhelyezkedni. A hazai szakmai esélyeket számba véve Krisztián borúlátó: „Hol van egyáltalán munka? A pécsi bőrüzem már megszűnt, Tolna megyében működik még, de nagyon kevés a lehetőség, és nem is fizetnek jól ebben a szakmában.” A Krisztiánnal együtt kiutazó diákok közül öten már dolgoznak, de egyikük sem a szakmájában. Ő is elpanaszolja, hogy egy fogyatékossággal élő fiatalnak a hazai törvényi „mankók” ellenére sem egyszerű munkát találni. Munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében ezért további három évet tölt a Hallássérültek Tanintézetében: jelenleg másodéves számítógépszerelő-karbantartó szakon.
A Leonardo programmal Spanyolországban töltött hetekre pedig nagy lelkesedéssel emlékszik vissza. Bár a beszélgetés ideje alatt a koordinátor is végig segített a megértésben, amikor azt kérdezem Krisztiántól, hogy mi volt a legjobb a kint töltött időszakban, nincs is szükség tolmácsra: minden – mondja, ahogyan két kezével nagy kört ír le a levegőben.

 

Több mint szakmai tapasztalat

„Nagyon meg voltunk elégedve a Leonardo programmal” – mondja Mecs Tamás, az iskolai Leonardo program koordinátora. „A diákok számtalan élménnyel lettek gazdagabbak, nagyon sok hozadéka volt számukra ennek a külföldi tapasztalatnak. Egyrészt persze szakmai szempontból, de emellett a kultúra megismerése is sokat adott nekik: a múzeumok, a látnivalók kiváló terepei voltak a tanulásnak. Jó volt, hogy a pénz, amit kaptunk tökéletesen fedezte a költségeinket, emiatt nem kellett aggódnunk. A diákok apartmanokban laktak, a reggeli biztosítva volt, de külön ösztöndíjat is kapott mindenki az egyéb étkezésekre. Ezt is meg kellett tanulniuk beosztani.”

Az interjút készítette: Balogh Fruzsina